2009. július 10., péntek

Július 4-10.

Július. 4. – szombat
Reggel 6 órai indulás után háromszori megállással megtettünk 1165 km-t, és negyed 8 után értünk a brémai kempingbe. Az első megálló a szokásos helyünkön, Roggendorf pihenőhelyen, Melk előtt volt, a második Nürnberg körül, a harmadik Kasselnél. Gyerekek jól bírták az utat, Noémi és Marci aludt 20-20 percet. Szigorú cd-rendet tartott a Benji, így vagy 10-12 cd-t meghallgattunk, szigorú rendben. A kemping nem rossz, tiszta, és sok kifelé nyíló ajtó van, az első ilyen a recepcióra belépéskor azonnal a lábujjamra ment, így most le van ragasztva. Összesen 44 euró volt az éjszaka, meleg vízért nem kell külön fizetni.A gyerekeknek furcsa volt, hogy mindig világos van, reggel korán, 6 előtt keltünk.


A korai kelés után pakolás, majd Bréma belvárosa következett: délelőtt kilenckor vasárnap szinte üres volt a város, volt parkoló. Majd kis játszóterezés után folytattuk az utat Dánia felé. Mivel szép az idő, 24-28 fok meleg, Abenraa-nál kimentünk a tengerpartra, ott uzsonnáztunk, gyerekek kagylót gyűjtöttek és fürödtek. Aztán kb. másfél óra elteltével megérkeztünk a Grindsted Aktiv Camping-be, ahol kettő éjszakát töltünk, közben megnézzük holnap Legoland-ot, innen 12 kilométerre. Itt jóval olcsóbb a kemping, mint Billundban, van trambulin és másfajta ugráló is, de a gyerekek most billiárdgolfoznak.

Érdekes, hogy útközben és itt is úgy látszik-látszott, mintha hetek óta nem esett volna eső, ki van sülve a fű, pedig úgy emlékeztünk, hogy Dánia egy zöld ország. Holnap tehát irány Legoland.


A brémai városháza a világörökség része


Július 6. – hétfő

Legolandos nap: reggeli után reménykedtünk benne, hogy szép napos, száraz időt töltünk Legolandban, de sajnos nem így lett. A nap folyamán többször is eleredt az eső, csak estére lett hosszabb napsütés. Már ¾ 10 kor bent voltunk és maradtunk este fél kilencig. Érdemes is korán jönni, és sokáig maradni, ha már kifizetjük a jelentős belépőt. Bár nagyon sokan voltak, ez nem volt zavaró, mindig fel lehetett ülni amire szerettünk volna, nagyon rövid várakozással. Noéminek leginkább a hullámvasutas kastély tetszett, ezen kívül a család részt vett tűzoltóversenyen is. Nagyon sok család hűtőtáskával érkezett, érdemes bevinni az ennivalót, mivel bent minden kaja borzasztó drága. Dániához képest Németország kifejezetten olcsó.



családi fotó kifelé - zsebünk üres, kezünk tele, indulni kell hazafele.


Július 6. – kedd

Sátorbontás után –ezt megzavarta egy záporeső - , indultunk tovább Grenaa-ba (kb. 170 km), ahol kompra szálltunk, és 4 óra hajózás után megérkeztünk Varbergbe, Svédországba. Innét már csak 40 perc volt az Adriennék házáig, ami Göteborg mellett, egy erdőben, tónál van. Adriennéknél bepillanthattunk egy svéd-magyar család életébe, és nagyon jól éreztük magunkat: vacsora után még a gyerekek fürödtek a tóban, szedtünk áfonyát az erdőben, és megnéztük Adrienn lovát. Reggelre a gyerekek jól kialudták magukat.


A kikötő környéke Göteborgban. A kék épületben, úgy mint Barcelonában, nagy városmakett van, és várostervezésről kiállítás. Göteborgban a Heden parkolót ajánlották szállásadóink, közel a központhoz, olcsón. A vásárcsarnokban nagyon jó ebédet kaptunk 45 koronáért, kötbullárt körettel, mártással, ingyen vízzel és kenyérrel, azonnal.

július 10. péntek
Néhány napot átugorva kerül most ez a bejegyzés ide: nem voltunk netközelben, és a megírt szövegeket nem tudtam bemásolni. Röviden: 2-3 esős nap van mögöttünk, és eddig kb. 3000 km, elhagytuk Göteborgot, ahol az Adriennéknél aludtunk egy erdő közepén, átmentünk Oslo-n, Dél-Norvégia hegyes vidékein a Sjoa folyó környékén, és haladunk felfelé északnak a 6-os úton. Ma Trondheim-t néztük meg, és a Snasa-tó partján kempingezünk. Holnap Mo i Rana a cél. Megpróbálunk néhány képet tölteni ide. De sietnünk kell, mert megint jön a felhő, ideje lenne elmosogatni.

Elvenga Kemping Honefossnál



Első hóbalépés Honefoss és Dovre között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése